Fedezd fel az amigurumi varázsát!

Lilleliis amigurumi mintái

Én is vele kezdtem az amigurumi horgolást – a képen látható baba volt az első figurám. A mai napig a kislányom kedvence, pedig már több mint 10 éves! 😊
Lilleliis hihetetlenül kedves mintái nemcsak bájosak, de nagyszerű gyerekjátékok is. Ráadásul akár kezdő horgolók is bátran belevághatnak!
Ezen az oldalon összegyűjtöttem a kedvenc mintáimat tőle – görgess lejjebb, és fedezd fel ezt a szerethető, horgolt világot!

Amigurumi baba Lilleliistől - részletgazdag, horgolt figura
Lilleliis amigurumi baba – Carla, kézzel horgolt játék a Balaton partján

Lilleliis világa, ahogy én megismertem

Lilleliis (valódi nevén Mari-Liis Lille) Észtországból származik és eredetileg zongoratanárként dolgozott. Aztán egyszer csak a kezébe vett egy horgolótűt és onnantól minden megváltozott. 

A három gyereke adja számára a legnagyobb inspirációt – az ő kedvenc játékaik, rajzaik alapján születtek meg az első mintái. Lilleliis figurái egy kicsit a japán amigurumik és egy kicsit a klasszikus európai macik világát is tükrözik, teljesen egyediek. 

Nekem az ő mintáival kezdődött a horgolós történetem. Az első (majd a második és harmadik – itt a fotón balra) babám is az ő mintája alapján készült, és még mindig itt vannak velünk. Ezen az oldalon a kedvenc mintáimat gyűjtöttem össze tőle – van köztük baba, kisállat, karácsonyi vagy húsvéti figura is. Görgess lejjebb, nézz szét, hátha te is beleszeretsz valamelyikbe! 

 

Lilleliis mintái

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Lilleliistől elkészített játékaim

Amigurumi figurák galériája

Blogbejegyzések, minták Lilleliistől

Lilleliis húsvéti mintái

Lilleliis húsvéti mintái

Ismerd meg Lilleliis ingyenes húsvéti mintáit - a legaranyosabb nyuszik, tojások és tavaszi minták egy helyen! Dobd fel a húsvéti készülődést kreatív ötletekkel, alkoss saját díszeket, ajándékokat - egyszerű, részletes, magyar nyelvű minták alapjánOszd meg velünk, mit...

bővebben

Mini amigurumi minták Lilleliistől

Ismerd meg a világ egyik legkedveltebb amigurumi tervezőjét - most végre magyarul is!Horgolj velünk a mini amigurumi minták alapján kedves állatfigurákat, játékokat, kiegészítőket - egyszerű, érthető, magyar leírásokkal!Oszd meg velünk, mit horgoltál lilleliis minták...

bővebben

Csatlakozz a "Közös horgolásaink" Facebook csoporthoz is

Ha tetszettek Lilleliis amigurumi mintái és szívesen megosztanád az elkészült figuráidat más lelkes horgolókkal, ott a helyed! Támogató közsség, inspiráló ötletek, és rengeteg amigurumi-rajondó vár rád – legyél te is a csoport tagja!