Egy horgolós történet, ami Lilleliis mintáival kezdődött
Lilleliis figurái különleges helyet foglalnak el nálam. Az első amigurumim is az ő egyik babája volt, és innen indult az a horgolós történet, amely azóta rengeteg figurához, mintához és fordításhoz vezetett.
Az évek során több Lilleliis-mintát is lefordítottam magyarra. Ezek a fordítások Lilleliis saját oldalán jelentek meg, így sok magyar horgoló ott találkozhatott velük először.
Ezen az oldalon most összegyűjtöm ezeket a régi kedvenceket, a magyar fordításokat és néhány olyan figurát is, amelyeket én készítettem el Lilleliis mintái alapján.
Az első horgolt babám – és még mindig megvan.
Sok év telt el az első baba óta, de Lilleliis figurái végig ott maradtak a horgolásaim között. Emiatt ez a gyűjtemény nekem egy kicsit emlékalbum is.
Hercegnő baba Lilleliis mintája alapján
Figurák, amelyekhez könnyű kötődni
Lilleliis, vagyis Mari-Liis Lille észt amigurumi tervező. Babái és állatfigurái kedvesek, felismerhetők, és sok közülük kezdőként is szerethető projekt.
Én is ezekkel a mintákkal tanultam meg igazán, hogyan épül fel egy amigurumi figura. Idővel egyre több Lilleliis-babát készítettem, később pedig már a minták magyar fordításában is részt vettem.
Ezért a Lilleliis-oldal nekem több egyszerű mintagyűjteménynél. Egy darab a saját horgolós múltamból is.
A fordítások története
Az itt bemutatott minták Lilleliis saját tervei. Az évek során több mintáját én fordítottam magyarra Lilleliis számára, és ezek a magyar változatok az ő weboldalán jelentek meg.
Sok munka van bennük, ezért szeretném őket itt, a Borgalandon is egy helyen összegyűjteni. Így könnyebb közöttük böngészni, miközben maga a minta továbbra is Lilleliis oldalán olvasható.
A Borgalandon található gyűjtőoldalak ezért egyfajta térképként működnek: segítenek megtalálni a különböző témájú figurákat, majd továbbvezetnek a megfelelő mintához.
Lilleliis minták témák szerint
Babák, állatok, mini figurák és ünnepi amigurumik – innen könnyen továbbléphetsz ahhoz a gyűjteményhez, amelyik éppen a legjobban érdekel.
Nagy amigurumi figurák
Nagyobb babák és állatfigurák, részletesebb projektekkel és sok szerethető karakterrel.
Megnézem a mintákat →Húsvéti minták
Nyuszik, tavaszi figurák és olyan projektek, amelyek húsvéti dekorációnak vagy ajándéknak is szépek.
Megnézem a mintákat →Ruhák Lilleliis babáihoz
Horgolt ruhák és apró kiegészítők a babákhoz, több magyar nyelvű leírással.
Megnézem a ruhamintákat →Karácsonyi minták
Egérkék, manók, rénszarvasok és más kedves ünnepi figurák.
Megnézem a mintákat →Mini amigurumik
Apróbb figurák gyorsabb projektekhez, maradék fonalakhoz vagy kis ajándékokhoz.
Megnézem a mini figurákat →Újra felfedezett kedvencek
Régebbi fordítások és Lilleliis-figurák is kerülnek még vissza a gyűjteménybe.
Folyamatosan bővül
Van, amit jó újra elővenni
A régi horgolásaim között sok olyan Lilleliis-figura van, amelyhez ma is szívesen visszatérek. Egy-egy kép előkerülése mindig eszembe juttatja, mennyit változott azóta a horgolásom.
Éppen ezért szeretném ezt az oldalt folyamatosan bővíteni azokkal a figurákkal is, amelyeket az évek során elkészítettem. Így idővel egy valódi Lilleliis-galéria is kialakulhat belőle.
Találd meg a következő figurádat
Nézz körül a gyűjtemények között, és válaszd ki azt a Lilleliis figurát, amelyik legközelebb a horgolótűdre kerül. Én közben folytatom a régebbi minták és horgolások rendezését, így erre az oldalra is kerülnek még újabb régi kedvencek.
Csatlakozz a "Közös horgolásaink" Facebook csoporthoz is
Ha tetszettek Lilleliis amigurumi mintái és szívesen megosztanád az elkészült figuráidat más lelkes horgolókkal, ott a helyed! Támogató közsség, inspiráló ötletek, és rengeteg amigurumi-rajondó vár rád – legyél te is a csoport tagja!
